Egy-egy tematikus séta összeállítása sok előkutatást igényel. Kedvenc részünk a régi újságok, folyóiratok fellapozása, hiszen ezek rengeteg történetet őriznek a városról és lakosairól. Azonban a sétáinkon nem tudunk minden felbukkanó érdekességet elmesélni. Ezért döntöttünk úgy, hogy jegyzeteinkből sorozatot indítunk és közzétesszük mindazt, amire nem jut idő városi bóklászásaink alatt.

Kolozsvár egyik fontos 19. századi megvalósítása a Sétatér létrehozása és kialakítása, amely azóta szinte változatlanul őrzi formáját és zöldül ki minden tavasszal. Az Acélabroncs, bricsesznadrág: a mulató város ükapáink korában című tematikus sétánkon is szeretjük a sétatéri megállót: a gesztenyefák lombja alatt a nyári hőségben nagyon kellemesen lehet felidézni néhány történetet. Következzenek most itt azok, amelyeket nem szoktunk felemlegetni, de elárulnak egyet s mást a 19. századi város helyzetéről és lakóiról.

A Kolozsvári Közlöny 1858. május 27-ei számában májusfaállíátásról és tavaszi ünnepélyről olvashatunk, amelyet tűzijátékkal zártak. Akkor sem zajlott le szinte semmi problémamentesen, de a jószándéknak valószínűleg sikerült háttérbe szorítani a keserűséget (vagy inkább a port?):

„A májusünnepély e hó 24-én oly szép számú közönséget gyűjtött a Sétatérre, hogy a városi szegények pénztára, melynek gyarapítására rendeztetett, mint az alább következendő hivatalos jelentésből olvasható, 215 forintot vett be. Két ú.n. májusfa volt felállítva, tetején egy-egy tallérral és lobogó kendővel, melyet egy ügyes suhanc „a nép” éljenzése közt vett le. Zene is vala, aztán este „brilliantes Feuerwerk” fejezte be az egészet, mire a közönség, mely a rendező megróvásra méltó figyelmetlensége következtében tömérdek port nyelt, egy rendkívűli nap emlékeivel haza ballagott. Ugyan mibe került volna azt a kocsiutat megöntöztetni?”

A Sétatér Veress Ferenc felvételén. A fénykép 1859-ben készülhetett és a Kolozsvárról összeállított albumában kapott helyet.

A következő évek szintén hasonló eseményekkel és problémákkal teltek. Volt viszont egy kiemelkedő személy ebben a korszakban: Ulrich, a cukrászmester. Az újságokban közöltek szerint nem csak az édességekhez értett, hanem a tűzijátékhoz is. Őt a sétán is be szoktuk röviden mutatni: a leírtak alapján nem ismert lehetetlent, egy 1867-es nyári ünnepélyt, amelyen a kutyafuttatás és a récefogás nem sikerültek jól, az általa készített tűzijáték zárta. Amely „végmutatványa csillagárban kiáltá Tiszteljük a nőket!” (Magyar Polgár 1867. július 31.)

A Sétatér bejárata egy nyári napon, kalandra induló gyerekekkel és hirdetőoszloppal. (A fényképet az Octavian Goga megyei könyvtár honlapján találod, még több kolozsvári képért kattints rá!)

1910 – rendezik a tó környezetét, a bajszos úr pedig kaszával pózol. Magyar Földrajzi Múzeum\ Kerekes J. Zoltán\ Fortepan.hu

A Sétatéren megrendezett zenés estek részleteit, a faiskolát, az épületek bérbeadását bizottság döntötte el. Határozataikról jegyzőkönyvszerűen számoltak be a lapok: a „faoskola” karbantartásáról és a facsemeték számának növeléséről döntöttek, zenés események alatt az út folyamatos öntözéséről, valamint azt is kimondták, hogy nem szabad olyan mulatságot tartani, amely elzárná a Sétateret a látogatók nagy része elől. Ezeken kívül még azt is kérte a Sétatéri Részvényes Társulat, hogy a város vezetősége minden évben kimutatást adjon a bevételekről és kiadásokról, amelyek a parkot értintik. (Magyar Polgár 1867. április 21)

A sétány nem csak a tavaszi és nyári hónapokban jelentett találkozási pontot, nyújtott kikapcsolódásra teret, hanem télen is. A korcsolyákról, jégszánkókról és egyéb sétatéri mulatságokról mutattunk már korábban egy cikket, majd decemberben pedig utánajárunk a jégünnepélyeknek. 

Mondd el te is a véleményed