„A művészet az «Egység». Szintézise a múltnak, a jelennek és jövőnek. […] Az Ember művészetet teremtett magának; a hasznossági elv mellett egy olyan csodálatos varázserejű játékszert, amely az élet brutális erejű valóságában irányítja szemünk a szeretet, a szánalom, a megértés, szóval az igazi testvériség még nagyobb csodájára; még egyszerűbben: az örök jóban és szépségben való egyesülésre.” – vallotta az élete derekán járó Nagy Albert, miután Borghida István, a szocializmus éveinek erdélyi műkritikusa formalistának bélyegezte. Az ekkor 46 éves festő még nem sejthette, hogy ez az igazságtalanul megfogalmazott ítélet nem csak megélhetésére nézve jár komoly következményekkel, hanem szépen ívelő pályáját is megtöri egy időre.

A képen Nagy Albert látható festménye előtt. A fotó a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében található.

Nagy Albert 1902. október 5-én született Tordán. Tíz éves volt, amikor édesanyját elveszítvén, Kolozsvárra került. Családja gyógyszerészi pályára szánta. Ezzel ellenkezve ment Budapestre festészetet tanulni, Rudnay Gyula irányítása mellett. Később, abbéli meggyőződéséhez híven, hogy a művészi gyakorlatban való megfelelő jártasságot csak Itáliában sajátíthatja el, Olaszországba utazott: 1926-ban egy éjszakán, a dóm kupolája mögül felbukkanó holdkorong Firenzében találta. Végül Rómában telepedett le.

Míg korábban csak rajzolni mert, itt végre elérkezettnek látta az időt, és ecsetet ragadott. Bátorságának meglett a gyümölcse: dr. Eduardo Paolillo bankár felfigyelt egy műkereskedés ablakába kiakasztott festményeire, és felkarolta az addig nélkülöző, betegeskedő festőt. Barátságukból bontakozott ki az első egyéni kiállítás, amit 1934-ben a Palazzo Doriában szerveztek meg. Három évvel később, honvágytól hajtva, érkezett vissza Pestre, de nem lelt elismerőkre. Így 1941-ben bekopogtatott Ernő öccse kolozsvári lakásának ajtaján, aki feleségével, Magdussal együtt, otthont és támogatást nyújtott a művésznek, egészen 1970-ben bekövetkezett haláláig.

A háború után újjáéledő művészeti élet cselekvő résztvevője volt, de Borghida István ítélete nyomán számkivetetté vált: munkáit kizsűrizték a kiállításokról, újra nélkülöznie kellett. Bő másfél évtizeddel később Raoul Șorban művészettörténésszel kötött barátsága révén, 1963-ban Bukarestben létrejöhetett második egyéni tárlata. Az elismerés szárnyakat adott a festőnek: alkotásainak több mint fele ezt követően született. A siker nem maradt el. Művei hazai és nemzetközi kiállításokon szerepeltek, majd 1969-ben harmadik egyéni kiállítását ünnepelhette a Kolozsvári Művészeti Múzeumban.

Nagy Albert realista festőnek vallotta magát. Számára a realizmus nem jelentett mást, mint mélyre ásni, a felszín rétegei alatt a dolgok lényegét megtalálni, megragadni és megformálni a festészet eszközei által. Véleménye szerint a realizmus az élet egészét jelenti, annak tárgyi, fizikai és gondolati vetületeivel együtt. Egy alkalommal így fogalmazott: „Az a tény, hogy a dolgok vannak, világos pillanataimban a döbbenetig fokozzák az élményt bennem.”

Nagy Albert: Diogenész, 1949, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy

Nagy Albert: Sherzo, 1947, Erdélyi Unitárius Egyház, Kolozsvár

A Borghida-incidenst követően, 1949-ben festette meg egyetlen szimbolikus-önarcképét, a Diogenészt. Kezében lámpást tartó, roppant ember lép a szobába, egy pillanatra megáll, majd tovább halad. A háttérben nyitva marad az ajtó. Fürkésző tekintete az igazat, a nyers valóságot, a mélyen szunnyadó lelket keresi. Szilágyi Domokos Nagy Alberthez címzett sorai jutnak eszembe: „Bolond festő, te jól tudod, /hogy nincs, sosincs közöny, /hogy Napok égnek minden szemben, /minden utcakövön.”

Nagy Albert: Ősi reflex, 1965, Erdélyi Unitárius Egyház, Kolozsvár

Join the discussion 2 hozzászólás

  • CSELÉNYI Béla szerint:

    Berci bácsi közeli barátunk volt. Összejártunk Kolozsváron. 1968-ban, 13 évesen naplót vezettem. Az a bizonyos egyéni kiállítása — szerintem — nem 1969-ben, hanem 1968. április 14-én, húsvét vasárnapján volt, de ez nem von le semmit az összeállítás értékéből.

  • Vig Boglárka szerint:

    Köszönöm a kedves méltatást és a pontosítást!

Mondd el te is a véleményed