Az utóbbi években egyre nagyobb divatja lett a régi képek újrafelhasználásának, át- és feldolgozásának. Ez a tendencia Kolozsvár esetében is megfigyelhető: intézmények és magánszemélyek osztják meg gyűjteményeiket, több százas, akár ezres követőbázist toborozva maguknak. A nézők emlékeket osztanak meg, és történetek, személyes élmények tárulnak fel.

A nagyon régi képeket, például azokkal, amelyeket Veress Ferenc készített, hogyan nézzük? Ezek a jóval távolabbi múlthoz kötődnek, nagyanyáink nagyanyáinak a világához, amiről a történelemkönyvek szólnak és nem a családi emlékezet. A városképek a könnyebben értelmezhetőek közé tartoznak, az ismerős helyek támpontokat jelentenek, láthatóvá teszik, hogy milyen volt a ma ismert tér.

Évekig szinte állandó jelzőként szerepelt Veress Ferenc neve mellett, hogy a méltánytalanul elfeledett fényképésze a magyar fotótörténetnek. Az utóbbi években megjelent népszerűsítő kiadványok és kiállítások viszont változtattak ezen. 

Veress Ferenc 1859-60 körül készített fényképe, amely az első városképeket tartalmazó albumában szerepel.

A 19. század középén a fényképezés technikája bonyolult volt, magas fokú kémiai és optikai ismereteket követelt meg. Veress Ferencet az egyik első erdélyi fotóamatőr, Buda Elek vezethette be a képrögzítés tudományába. 

Először megtanult dagerrotípiát és talbotípiát készíteni. Az előbbi eljárással egyetlen kép készíthető, a hordozó általában ezüstözött rézlemez. Az utóbbi pedig, a talbotípia, a ma is használt legtöbb fotográfiai eljárás ősének tekinthető, hiszen itt már van negatív, amiről aztán sokszorosítható a pozitív kép. Az 1850-es évek második felében pedig többször együtt kísérletezett Apor Károly báróval, Kornis Zsigmond és Mikó Imre grófokkal.

A város főtere az 1860-as évek végén. Ez a felvétel már a második albumban jelent meg.

Támogatásukkal nyitotta meg Erdély első fotográfiai műtérmét 1853-ban, amely a Sétatér közelében volt. Műterméről az általa szerkesztett és kiadott Fényképészeti Lapok című szakfolyóiratban is írt. Ebből derült ki, hogy az 1870-es években már 5-6 személy segítette munkáját, közöttük pedig nők is voltak, akikről elismerően nyilatkozott.

Városi és országos lapok is közölték írásait, amelyekben többször is kifejtette, hogy fontos volna a fényképészeknek szervezett keretek között dolgozni és tanulni, ahogyan Angliában vagy Franciaországban. Így írt erről 1888-ban, a Fényképészeti Lapokban:

„Ha igaz az, hogy a vagyoni gyarapodásnak titka a krajczárok megbecsülésében rejlik: akkor az is igaz, hogy egy nemzetet nagyra fejlődésében a legcsekélyebbnek tetsző intézmény is elősegíti, s valamint a sok krajczár teszi a milliót, úgy a sokféle intézmény alkotja a nemzet biztos jövőjének erős alapját, melyet semmiféle csapás sem semmisíthet meg. Ily krajczárszerű intézmény volna fényképészetünk okszerű berendezése s oktatása hazánkban.”

Mindezek mellett azt is fontosnak érezte, hogy ne csak a város lakosait vegye le, azaz fényképezze le, hanem azt a helyet is, ahol élt. A 19. századi Kolozsvárt többször végigfotózta, de Erdély más részeit is bejárta, hogy fényképeken dokumentálja mindazt, ami körülvette.

A város egészét, külső negyedeit, fontos épületeit bemutató munkák nem készültek egészen 1859-ig, amikor Veress Ferenc összeállította első fényképalbumát szülővárosáról,  az Erdélyi Múzeum Egylet megalapítása alkalmából. A kétkötetes munkát ma a Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik.

Fénykép az első albumból: a világosan kiugró horizont ráfestés.

Technikát tekintve kollódiumos félszárazlemezekre készült a 46 felvétel. Az eljárást csak ekkor kísérletezte ki Veress, így felvételei nem olyan részletgazdagok, mint a későbbiek, sőt festékkel kiegészítették a képeket, berajzolva vagy kihangsúlyozva egyes részeket.

Következő Kolozsvár albumát az 1860-as évek második felében készítette el és Erzsébet királynénak ajándékozta – ma pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban található. Az 59 kép, 2 kivételével, mind Kolozsváron vagy környékén készült. Kiemelendőek a tornyokról, városkapukról készült fotók, amelyek ekkor még álltak, de már lebontásra ítéltettek, ahogy Veress is megjegyezte. Ezeken kívül találunk még felvételeket a Sztána melletti vasútvonal kiépítéséről is, valamint Bonchidáról.

Munkáját és célját nem csak képekben, hanem szavakban is megfogalmazta. Minderről így vélekedett 1860-ban:

„Egy nagyszerű képgyűjteményt állítani ki s így történeti nevezetességeinket úgy, mint azok még ma fennállanak, de holnap, holnapután semmivé lehetnek, szerény művészetem által a jövendőségnek átadni.”

Szabók tornya, szintén az 1860-as évek végén.

A Hídkapu külső fele – itt fel sem ismerjük a Híd/Regele Ferdinand utcát. A felvételhez csatolt leírásban Veress megjegyezte, hogy „lerontása elhatároztatott”.

Aki többre kíváncsi:

  • portrék – tavasztündérek és viseletek;
  • Kincses Károly: Levétetett Veressnél, Kolozsvárt. Magyar fotográfiai Múzeum, 1993;
  • bővebb összefoglaló;
  • hallhatóan a Kolozsvári Rádióban.

Mondd el te is a véleményed