„A havas utcákon mamák sietnek végig, egész nap rejtett skatulyákkal a kézben, örömmel és elégedéssel a hidegtől kipirult édes anyai arcon, s mire e sorok szem elé kerülnek a legtöbb házban kigyúlnak a karácsonyfák, Jézus vallásának e gyönyörű jelképei, s összegyűl boldog örömben ünnepeli a család.” – ezzel az idilli képpel köszönti az Ellenzék című napilag 1887-ben december 24-én.

Ebből az idézetből is kitűnik, hogy a karácsony nélkülözhetetlen eleme volt már 2oo éve is a karácsonyfa. A legenda szerint Luther Márton 1536-ban egy téli éjjelen hazafelé ballagva arra lett figyelmes, hogy a csillagok milyen csodálatosan ragyognak keresztül a fenyőerdő ágain – mindjárt haza is vitt egy fát, hogy családját megörvendeztesse, és emlékeztesse szeretteit arra, hogy a Megváltó is az égből érkezett a Földre. Annyi igazságalapja mindenképp van a történetnek, hogy a karácsonyfa-állítás kultuszának első terjesztői a protestáns, evangélikus közösségek voltak. Az északi német vidékek karácsonyi szokásait a 19. század elején kezdték utánozni Bécs legfelső köreiben. 1815-ben a Hofburgban is felállították az első karácsonyfát, így a mélyen vallásos Ferenc császár legalalizálta a szokást katolikus közegben is.

Ez a fénykép a kolozsvári földrajztudós, Cholnoky Jenő otthonában készült. 1909 karácsonyára a gyerekek a díszesen felékesített karácsonyfa mellett örvendeznek az ajándékoknak. (Forrás: Cholnoky Tamás / fortepan.hu)

Több elképzelés létezik arra vonatkozóan, hogy Magyarországon ki és mikor állította az első karácsonyfát. Egyesek úgy gondolják, hogy Mária Dorottya würtembergi hercegnő, mások szerint Brunszvik Teréz, a hazai óvódahálózat alapítója díszített először karácsonyfát. Podmaniczky Frigyes báró visszaemlékezéseiben viszont édesanyjának, Noszticz-Jäckendorf Elzának tulajdonítja az elsőséget, az 1820-as években.

Kolozsváron 1845 december 24-én állítottak először karácsonyfát. A Belső Magyar (21. decembrie 1989) utcai  (akkor 43, ma 46 számú) Szász-házban lakó nyelvtanárok, Schuster Károly és Miksa, akik magán német nyelviskolák is működtettek, tanítványaik számára kedveskedtek a karácsonyfával.  A korai időszakban almát, diót akasztottak a fára, de ekkor már a városi lakásokban a csillogó üvegdíszek voltak divatosak. Az újságok karácsony előtti reklámaiból megtudhatjuk, mivel ékesítették az emberek a fenyőt: gyertyák és fényes gyertyatartók, csillámló arany-függelékek, csinos aranyozású üveggyümölcsök, rugón röpködő paradicsommadarak, diók és almák bevonására alkalmas síkarany és levélarany, harsonát tartó, arany szárnyú lebegő angyalok, tündérhajak csilloghattak a polgári lakásokban.

Karácsonyfadíszek a  19. század végéről, 20. század elejéről. Lehet mazsolázni a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményében.

A fát és az ajándékokat az angyalka vagy a Jézuska hozta, s a legnagyobb titokban helyezte el a szobákban Kolozsváron is. Hogy nehogy valaki megzavarja őket a munkában, december 24-e délután gyermekelőadásokat tartottak a színházban, sőt 1907-ben már az Uránia moziban is. Az Ellenzék 1887. karácsonyi számában olvashatjuk a következő sorokat: „Általános óhajnak eleget téve rendezi az Uránia színház igazgatósága ma, kedd délután 4 és 5 órakor, hírnevessé vált gyermekelőadásait. Ez alkalommal bemutatásra kerülnek összeválogatott műsorban, fényes alkalmi képek. Miután az angyal ez időtájban látogatásait meg szokta tenni minden háznál, pompás alkalom nyílik a szülőknek gyermekeit szórakoztatván egy órára a háztól eltávolítani, anélkül hogy azoknak jólétéért félni kellene.”

A reklámok alapján úgy tűnik, hogy a kolozsváriak akár bécsi játékszerekkel is kedveskedhettek gyermekeiknek. A leánykáknak ajánlanak többek között „kecses bábot hajzattal és üvegszemekkel”, mechanikai állatot, teljes bécsi szalon-garniturát, minatűr szapulót valódi használatra, citerát kulccsal önoktatásra, társasjátékot, teljes konyhaberendezést, minitűr kávédarálót, gyémánt karácsonyfa gyertyatartót, vagy babát, amely megtanítja az ábécét, a fiúk számára pedig sörös kocsit lovakkal, amerikai szerszám-szekrényt, acél harmonikát, kezét-lábát-száját mozgató akrobatát, mechanikus színházat, díszőrséget, építésztervekkel ellátott gyakorlati építészt, kaleidoszkópot.

Az újság hűségesen hirdette, hogy ezeket kiknek a boltjában lehet megvásárolni, de akár a jótékonykodásra is lehetőséget nyújtó karácsonyi bazárból is be lehetett szerezni az ajándékokat. 1887-ben a Mária Valéria árvaház választmánya rendezte a december elején megnyitott bazárt, amelynek belépő díját és bevételének egy részét az árvák megsegítésére fordították. A városi vigadó így portékákat áruló önkéntes hölgyekkel és nézelődő városiakkal telt meg. Volt büfé is, ételeket-italokat is lehetett fogyasztani, s igyekeztek naponta kisebb-nagyobb koncerteket, táncot is szervezni – akárcsak a mai karácsonyi vásárokon. A bazárt december 13-án zárták be, de előtte még egy utolsó táncos estével biztatták adakozásra a kolozsváriakat. Erről így számol be az Ellenzék újságírója: „Ma este nyolc órakor ér véget, ha véget ér… Nem titok többé, hogy a mai est körülbelül az éjszakába is be fog nyúlni. Tánc lesz, ha lesz. A fiatal urak és fiatal hölgyek támadást fognak intézni a választmány ellen az „árvák javára” hatásos jelszó alatt, hogy a tánchoz adják beleegyezésüket. S valószínű bizony a győzelem ott, ahol annyi szép ajak kér. A bazár képéről máskülönben nem mondhatunk újat. A hangulat derült, a levegő fényes…”

A különböző egyletek által szervezett táncestélyek és bálok karácsony után, az újév beköszöntével kezdődtek el igazán. De ez már egy másik történet.

Kívánunk mindenkinek áldott karácsonyt és sok-sok történetet a fa alá!

Aki többre kíváncsi:

• tavalyi cikkünk a kolozsvári télről;
• karácsonyozás a 19. század második felében;
• a budapesti játékkereskedelem története;
• hallhatóan a Kolozsvári Rádióban.

Alább pedig még néhány karácsonyi reklám az 1887-es Ellenzékből.