Március másodika van, vagyis a naptár szerint már több mint 24 órája tavasz van. Gondolatban talán többen is az április virágokra és a májusi napsütésre gondolunk, a város fölött kéken ragyogó égboltra és az üde zöld parkokra. Kolozsvár parkjai közül az egyik legelfeledettebb talán az Erzsébet-sétány, holott sok krinolinos kalapos hölgy és cilinderes úriember kedvenc sétahelye volt.
Az Erzsébet királyné magyarországi kultusza régebbi időkre nyúlik vissza, de az 1898-ban történt meggyilkolása után ez még inkább felerősödött. Több városban emlékhelyeket létesítettek, tereket, utcákat, egyleteket neveztek el róla, szobrokat emeltek. Kiemelt szerepet játszottak a kultuszban az emlékfák, illetve a sétányok. Ez a különleges megemlékezési forma azért is vált nagyon népszerűvé, mert összecsengett a 19. század második felének várostervezési, modernizációs törekvéseivel. A korabeli vélemények szerint a fák ültetése tükrözte leginkább Sissi személyiségét, akiről ezt írták: „A tündérek országában élt ő, nem pedig, mint mi emberek, városokban. Ezért kívánkozott mindig kifelé, a nyilt tengerre, azon túl a mezőkre, hegyekre, amelyek neki csak lépcsőül szolgáltak ahoz a magassághoz, amelyen csak ő járhatott. Itt lénye egészen megváltozott. Hogy megifjodott, a nyulánk fekete alak, mikor egy hegy tetején állt, mint sugárzott szemeiből a lélek halhatatlansága, azokból a szemekből, melyek lenn a siralomvölgyben, a hol emberek laknak, annyi könnyet ontottak.”
Az emlékparkok létesítésére viszont egy másik tényező is serkentőleg hatott: 1898. november 19-én Darányi Ignác földművelésügyi miniszter nyílt levélben szólította fel a hivatalos szerveket, egyesületeket és társulatokat, hogy fákat ültessenek Erzsébet királyné emlékére, aki Darányi szavaival: “a természet szépségeinek csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetnie, annak tiszteletére, mit az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniuk, hova áhítattal közeledjék az utas…” Azért hozzá kell tennünk, hogy a fennkölt eszmék mellett a kezdeményezés sikeréhez az is hozzájárult, hogy a parkokat létesítők ingyen megkaphatták a facsetemétek. A legnépszerűbb fák a lehajló lombozatúak voltak, mint például a fűz vagy a kőris, amelyek a királyné melankólikusságát szimbolizálták. Sokszor pedig Sissi kedvenc fáit, fenyőt és tölgyet ültettek az emlékezők. Korabeli statisztikai adatok szerint 1899 végére több mint 3 millió fát ültettek Erzsébet királyné emlékére.
A sétány kialakításának terve.
Kolozsváron 1898-ban megújult a városszépítő egylet, s újult erővel láttak hozzá egy régi terv megvalósításának, egy fellegvári sétány létrehozásának. Az ügyet az egykori polgármester, Haller Károly is felkarolta, s egy évvel később a városi tanács el is fogadta a határozatot, azzal a megjegyzéssel, hogy közadakozásból kell megteremteni a szükséges anyagi hátteret. Szerencsér a város lakosságának is fontos volt a sétány, így sokan adományoztak, akár telket, akár pénzt, akár szegeket, szerszámokat vagy… robbanóanyagot, mert egyes sziklákat el kellett távolítani. A 420 méteres, kanyargó sétány a Fellegvári út 80-as számnál kezdődött, s korabeli képeslapokról látszik, hogy nagyon kellemes elrendezésű volt, padokkal, kilátókkal, távcsövekkel.
A munkálatok. (Forrás: szabadsag.ro)
A sétány átadási ünnepségére 1901. június 16-án került sor, több mint 1000 meghívott jelenlétében. A megvalósításban komoly szerepet játszott a városszépítő egylet hölgybizottsága, ezért kiemelt helyük volt az ünnepségen. A sétányt a kor jeles szobrászának, Stróbl Alajosnak Sissi-büsztje koronázta, amelyet Bölöny Józsefné úrnő adományozott a városnak. A szobor leleplezése után Felszegi Dezsőnek az “Oltár a fellegváron” című, ez alkalomra írt verse hangzott el, amelynek utolsó versszaka így hangzik:
Alattad elterül az ősi város . . .
Régen kincsesnek hívták, — most is az :
Hálában gazdag ez a régi város ;
Nemesen érző, büszke és igaz ! . ..
Oh, szent Erzsébet, áldva vagy örökre !
Felejtés fátyla Téged nem takar;
A föld kihűlhet… Nem, az ég felette !
Veled lesz ott is : néped — a magyar!
A sétány ma mit sem tükröz egykori fényéből, inkább csak egy kis ösvénynek tűnik a Fellegvár oldalában. Ennek ellenére fontos, hogy ne feledkezzünk meg róla. Az Erzsébet-szobor pedig az első világháború után kalandos és rejtélyes utat járt be, de ez már egy másik történet.
