Az épített örökség egyik legelhanyagoltabb ága minden bizonnyal az ipari épületek. A fura szerkezetű, nagyméretű gyáraknak nehéz új funckiót találni, költséges a felújításuk, valamint “szépségük” sem a festett részletekből, érdekes építészeti megoldásokból, különleges bútorokból stb. áll, mint mondjuk egy kastély esetében. Így nem esztétikai kritériumok alapján lesznek kiemelkedőek, hanem sokkal inkább a korabeli munkához, gazdasági és társadalmi fejlődéshez, technológiához köthető értékek miatt.

A nyugati országokban, főként Angliában több régi gyárépület vált az ipari örökség részévé, s nyílt meg a látogatóknak. Általában múzeumokat, szabadidős központokat hoztak létre a már nem használt malomépületekben, textilgyárakban stb. 

Kolozsváron hasonló vállalkozásra már nem igazán lenne lehetőségünk, mivel a 19. század második felében épült gyárak épületeit szinte kivétel nélkül lebontották, átépítették. Városunknak nem volt jelentős ipara, az 1840-es években elsőként alapított cukorgyár is hamar csődbe ment. A sikeresebb gyáralapításokra a század közepéig kellett várni: Sigmond Elek szeszgyárat, majd Erdély első gőzmalmát indította el az 1850-es években, s létrejött az állami dohánygyár is. Ez utóbbi először a mai Báthory István Elméleti Líceum kisépületében működött. De hamar nyilvánvalóvá vált, hogy új gyárépületre van szükség: az 1860-as években készült el három épület, amelyben körülbelül 400-an dolgoztak. Sok adatunk ezekről a korai épületekről nincs, de az egészen biztos, hogy 1868-ban, tehát a kiegyezést követő évben még mindig az Osztrák Birodalom kétfejű sasos címere volt látható rajta. A Magyar Polgár lapban jelent meg rövid, de annál elégedetlenebb írás erről: “A helybeli királyi dohánygyáron akkora kétfejű sasok pihennek még ma is, hogy rémség reájok tekinteni. Igaz, hogy a rendeletek régen megérkeztek az új hazai címerre vonatkozóan, de hiába, nem lehet e szép madaraktól oly gyorsan megválni. A 18 éves fészek merészekké tevé e sasok pásztorait is; no de most éppen Kolozsvártt mulat egy pénzügyminiszteri tanácsos gyárvizsgálaton, ki, ha megakad szeme azokon a hialkodó sasokon, leszállíttatja onnét.” (1868.11.1.)

A dohánygyár emblémája egy cigarettásdobozon és a gyár épülete.

A gyár folyamatosan fejlődött, s az 1800-as évek utolsó évtizedére megépület a Külmagyar/21. Decembrie 1989 utcára néző, téglaboritású épület, amelynek volt központi fűtése, gázvilágítása és szellőztetőberendezése is. A dohánygyár egészen hosszan, 1960-ig működött, amikor Temesvárra szállították a berendezését, s az épületet megkapta a Someşul kötöttárugyár. A kolozsváriak az 1990-es években még vásárolhattak pulóvert, zoknikat s egyéb ruhaneműket a volt dohánygyár épületében, amelyet aztán a 2000-es években végleg bezártak, majd 2007-ben lebontottak. Helyébe felépült a teljesen tájidegen The Office irodaház, amelynek tervezői semmilyen módon nem utaltak arra, hogy valaha itt állt a város egyik legjelentősebb ipari épülete.

A közvágóhíd. épülete 1887-ben lett készen. Néhány éve lebontották.

Városunk másik jelentős 19. században épült ipari emléke a közvágóhíd volt. De ma ezt is hiába keresnénk, hiszen lebontották. A közvágóhíd megépítésének terve már az 1860-as években felmerült, de évekig semmi sem történt, mivel a városnak nem volt elegendő pénze. A helyet, ahová egy ilyen rendeltetésű épület elkészülhet, hamar kiválasztották: a Dézsmacsűrtér (ma Vágóhid/Abator piac) egyik részét nézték ki, a Szamos mellett. Épp ott, ahol az 1840-es évekig a mészároscéh vágóhídja állt, amelyet elsodort egy árvíz. 

 A vágóhíd ügye 1884-től új lendületet kapott, ugyanis ekkora lettek készek a tervek, amelyet Budapestre küldtek jóváhagyásra. Azonban a minisztériumok akkor is hasonlóan működtek, mint manapság, a tervek nem voltak megfelelőek és módosítani kellett rajtuk. Erre következő évben került sor – Pákei Lajos és Debreczeni Balázs dolgozták át a terveket –, de akkor meg a minisztérium késlekedett a jóváhagyással. Végül 1886-ban hirdették meg a versenytárgyalást az építkezésre, s következő évre készen is lett a vágóhíd, amely kivitelezésén csak kolozsvári iparosok dolgoztak. A négy vágó- és jégkamrás, két fedett udvarral és ötszobás felügyelői lakkal felszerelt épületkomplexum átadására 1887. július 3-án került sor. Lebontására pedig néhány éve…

A Dohánygyár épületének részletes története, kronológiája ide kattintva olvasható el.

Borítókép forrása

A cikk megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta.