Ha az ember fellapoz egy külföldieknek szánt útikönyvet, Kolozsvárról minden bizonnyal azt fogja olvasni, hogy mennyire remek teraszok várják a felfrissülni vágyókat, mennyire bájosak a teázók, mennyire színes és változatos a kávéházak sora. Úgy gondolom, kolozsvári lakosként is, hogy lehet szeretni ezt a várost a kávéházaiért. Ma is. De ha megkérdeznének, hogy mikor volt igazán sikkes kávéházba járni, akkor azt válaszolnám, hogy hát a 19. és 20. század fordulóján. A legfényesebb, legpatinásabb kávéházat viszont manapság sajnos nem látogathatjuk. Éppen ezért, legalább így – írásban és képekben elevenítsük fel elsőként kávézás, majd pedig a New York szálló történetét.

A kávéházak elsőként Konstantinápolyban (vagyis a mai Isztambulban), az 1500-as évek közepén nyitották meg kapuikat, majd az élénk kereskedelemnek hála Velencében nyílt meg az első európai kávéház, 20-30 évvel később. Pietro della Valle írta le azt, hogy a törökök a kávét „hosszan kortyolgatják, nem étkezés közben, hanem utána, mint valami csemegét, apró kortyokban, s közben kedvökre diskurálnak baráti társaságban. A töröknél nem találni olyan gyülekezetet, ahol ne innának kávét.” Franciaországban XIV. Lajos uralkodása idején kezdtek kávézni Mohamed szultán párizsi követének köszönhetően, aki a francia arisztokrata vendégeket gyakran kínálta ezzel az itallal. Párizsban 1686-ban nyitotta meg Procopio dei Coltelli az első igazi kávéházat, ahol már egyéb nyalánkságokat is lehetett kapni: például fagylaltot, cukrozott gyümölcsöt, likőröket. Akkora sikere volt a vállalkozásának, hogy csupán három évtizeddel később már 380 kávéház működött a Szajna menti városban.

Nicolas Henri Joseph de Fassin: Kávézó nő, 18. század második fele

Egy londoni kávéház belseje, 1690-1700. körül / British Museum, London

London még ezt a számot is jóval átszárnyalta, hiszen itt az 1700-as évek táján már 1000-nél több kávéház várta a fekete italt kedvelőket. A tizennyolc éves Teleki Pál is meglátogat ilyent, 1697. május 29-én jegyzi föl naplójába londoni kiadásként: Royal Kofi Házban 0-0-10, vagyis 10 penny. Úgy tűnik, megszerethette az italt, mert kávéscsészéket küldött haza, széna közé csomagolva. Ebben a században már a reggeli fontos részévé vált a kávé, amit nádcukorral, mézzel édesítettek, esetleg tejjel tettek lágyabbá – persze csak azok a tehetős családok, akik meg tudták engedni maguknak ezt a luxuscikket.

Bécsben az 1683-as török ostrom után nyílt meg az első kávézó. A legenda szerint egy lengyel arisztokrata, bizonyos Georg Franz Kolschitzky az ostrom után talált néhány elhagyatott zsákot, amiben kávébabok voltak. Kicsit kísérletezgetett velük, megalkotta a tökéletes kávéitalt, s megnyitotta azt a kávézót, mely örök életére gazdaggá tette. Még egy szobrot is állítottak a tiszteletére a 19. században, holott az egész történet csak mese. Valójában egy örmény úriember, Johannes Diodato nyitotta meg az első kávéházat, 1685-ben. Diplomataként – sőt, egyesek szerint kémként – nagyon jól ismerhette a új, népszerű ital európai hódítását. Így hát ő is szerencsét próbált.

Magyar területen az első kávéházról az 1643-ban elhunyt Vüdsúdi Mehmed Budavár dicsérete című költöménye ad hírt: „Olyan szép Budavár, mint maga Isztambul, / […] Ha kávéházba mégy, költők társasága / […] Bölcsei, mint a cukorszavú papagáj, / S a költők olyanok, mint a fülemülék …” Ehhez mindenképp hozzá kell tenni, hogy a magyarok a hódoltság idején nem voltak nagy rajongói a török italnak. A 18. században ez viszont megváltozott: a Bécsbe látogató arisztokraták és katonatisztek, illetve a egyetemekre járó diákok hozták magukkal a kávézás élményét, mindeközben a balkáni kereskedők keletről hozták az árut. Bethlen Miklós Bécsből írja a következőket feleségének, Rhédey Júliának, aggódva a kisebbik fiáért: „Kérlek, oda haza is Józsefet szoktasd Serre, Kafera, most külön azért kültem neki egy Süveg Nádmézet, az Istenért kérlek, végy Kafét neki, szoktasd rá, inkább magad is igyál, kellemetlen is, bizony félek, egy részeges rossz Ember leszen, és csakhamar Bethlen Mihály és a többi részeges báttyai után megyen…” Tehát 1711-ben Erdélyben könnyen lehetett kávét kapni, bár a cukrot Bécsből kellett küldetni. Pesten 1714-ben telepedett le egy „Kávéfőzőnek” nevezett szerb származású ember, ebből pedig arra következtethetünk, hogy már szükség volt egy ilyen szakemberre, vagyis már elterjedt volt a kávézás.

Angol kávéscsészék a 17. század második feléből

A Szent Mihály-templom kutatása és restaurálása során is találtak egy izgalmas adalékot. Egy sírkő került elő, amely egy 1750-ben, Brassóban született nőről emlékezik meg. Foglalkozásaként kávépároló, kávépörkölő szót használják. Annyit tudunk még róla, hogy Szebenbe ment férjhez, s Kolozsváron hunyt el. Egyáltalán nem biztos, hogy városunkban kávémérést működtetett, de azért eléggé valószínűsíthető, ha itt temették el és a sírfelirat is kávépörkölőnek nevezi.

A kávézásnak az igazi fénykora kicsit később jött el, a 19. században, annak is a második felében. Hamarosan szólunk erről is.

Felhasznált irodalom:

Fazekas Éva – Kimmel József – Saly Noémi – Vámos Éva: A fekete leves, a kávéfőzés története. Időszaki kiállítás, 2010. április 23 – 2010. október 25, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Fazekas & Kimmel Gyűjtemény közös időszaki kiállítása (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010). A könyv elérhető online, ide kattintva.

Pósán László: Mindennapi élet a középkortól a felvilágosodás koráig I. Táplálkozás, italfogyasztás, lakásviszonyok, öltözködés. Online tananyag, elérhető ide kattintva.

Matthew A. McIntosh: A History of the Coffeehouse. 

Mike Stuchbery: The Fake News Around Viennese Coffee Houses Shows How We Twist Reality to Suit Our Myths

A cikk megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta.