A századfordulós Kolozsvár egy diák szemével. Kemény János emlékei

Kemény János és nővérei, édesanyjukkal. (Forrás: Kemény János – Kakukkfiókák)

Megtudhattuk már, hogy miként látta az 1900-as évek elején Kolozsvárt egy ír tudós és egy angol művész. Most ugyan ebben az időszakban maradunk, de nem egy utazó, hanem egy diák szemszögén keresztül járjuk be a várost. A diák báró Kemény János, akire mecénásként, színházigazgatóként és a Helikon íróközösség megalapítójaként emlékezünk.

Tíz éves korában, 1913-ban lett kintlakó tanulója a Református Kollégiumnak és ekkor költözött Nagy Jenő tanár úrhoz és családjához, a Farkas utcába. Itt a legvilágosabb szobát kapta meg, amelyet parádés szobának neveztek: a vendégeik lakhattak itt, valamint ünnepi alkalmakkor használták – a dívány, a zongora, a székek kalotaszegi varrottasokkal, párnákkal voltak díszítve, a falon pedig Színyei Merse Pál Pacsira című festményének másolata függött.

Kolozsvár különös helyeivel, zegzugaival való ismerkedés csavargásokkal kezdődött: a diák Kemény János és barátja, Farkas Árpád különböző iskolai felszerelések – füzet, tollhegy, ceruza – vásárlásának ürügyén kérezkedett ki a városba.

A téli hónapokban a szánkózás és a korcsoláyzás volt a gyerekek fő és legkedveltebb szórakozása. A Törökvágáson ródliztak, valamint kipróbálhatták az 1900-as évek elején elterjedő új téli sportot is. Mr. Rolston, Írországból Kolozsvárra költözött nyelvtanárnak volt egy bob szánja, így egy négy fős kis csapattal a bob sport is a téli időtöltések közé tartozott. De a korcsolyázás sem maradt el: a sétatéri jégpályát gyakran látogatták, és Kemény János elmondása szerint tíz éves korára már valamennyire figurázni is tudott a jégen.

 

A nyári hónapokban fociztak, métáztak vagy üveggolyókkal játszottak. Ez utóbbi, a golyózás bandákba szervezte a diákokat. A Hunyadi téren, a színház és a katedrális felépítése előtt, egy park volt. Állítólag csak a tavaszi hónapokban volt valamennyire üde, a bokrok virágzása idején. Nyáron már alig lehetett árnyékos részt találni itt, valamint a padokat is elhanyagolta a város. A diákok körében mégis fontos helynek számított: a környék legügyesebb csibészeiből álló golyózó társaság játszott itt, akiktől új trükköket lehetett ellesni, amit a kollégiumba járók nem tudtak.

A még parkos tér. (Forrás: bcucluj.ro)

Az első világháború változásokat hozott mindenki számára, 1916-ban Kemény János a negyedik gimnáziumi osztályba járt, az iskolában pedig egyre gyakoribbak lettek a kényszerszünetek. Kolozsvár is átalakulóban volt: nagyobb lett a mozgás, a kávézókat haditudósítók töltötték meg, a délelőtti korzón tisztek sétálgattak, és új, idegen nők is megjelentek – őket csúfondárosan hadityúkoknak nevezték.

A zsúrok, bálok a háború alatt sem maradtak el, ahogyan a pletykák sem. Aki ezekre is kíváncsi, és szeretné jobban megismerni a századforuló időszakát, lapozza fel Kemény János Kakukkfiókák című önéletírását.

Aki többre kíváncsi:

(Borítókép: fortepan.hu/Cholnoky Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

+ 40 = forty seven

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .