„Édes Irénkém! Sok szeretettel gondolunk Rátok ebben a gyönyörű és mozgalmas városban.” – vitte a jó hírt Kolozsvárról Pécsre egy képeslap 1918-ban. A lap túloldalán a Nemzeti Színház épületét csodálhatták meg az otthon maradt rokonok. De vajon mikor fogtak képeslap küldözgetésbe a kolozsváriak, és mi volt az, amit legszívesebben megmutattak magukból?

Kolozsvár látképe egy 20. század eleji képeslapon

Majd’ másfél évszázaddal ezelőtt, 1869-ben, Dr. Emmanuel Hermann, a bécsújhelyi Katonai Akadémia közgazdaságtan professzora új ötlettel állt elő: ha valaki csupán néhány soros üzenetet postázna, akkor azt tehesse meg egy levelezőlapon, melyre visszafogottabb díjszabás érvényes, mint a levélre. Az osztrák postavezérigazgató, bizonyos von May meglátta a kezdeményezésben rejlő lehetőségeket, és az osztrák-magyar posta még ugyanazon év október 1-én piacra dobta első levelezőlapjait, amelyeken a Correspondenz-Karte felirat, valamint az osztrák és a magyar címer kaptak helyet. Nem sokkal később a magyar nyelvterületen a német feliratot levelezési lapra cserélték.  Az új levelezési eszköz nagy sikert aratott: már az első napokban tömegek tolongtak a postahivatalok épületei előtt, hogy megvásárolhassák képeslapjaikat.

A közerkölcs védelmében, a levelezőlapok által nyilvánossá váló esetleg illetlen üzenetek megfékezése végett rendeletet fogalmaztak meg: „A levelezési lapok ellen a felvevő és leadó hivatalok csak akkor emeljenek nehézséget, ha a közlés tartalmából kétségtelenül kivehető, hogy azzal illetlenség, becsületsértés vagy más vétkes cselekmény céloztatik”.

A kezdetekben a hátoldalon kisebb méretű képek keretezték a kézzel írott szöveget. Viszont hamar rájöttek, hogy ha az előlapon biztosítanak helyet az írásnak, a teljes hátlap megmarad a kép számára, mely hívogató propagandaként távoli települések, jellemző élethelyzetek, fontos személyiségek, felfedezendő világok apró darabkáit villantja fel a címzett előtt.

Kolozsvár levelezőlapjain (is) szívesen hirdette magáról nagyvárosi mivoltát: nevezetességeit változatos szemszögekből mutatta be. A város teljes látképét a Fellegvár különböző pontjain „kapták lencsevégre”. De gyakoriak a Főtérről, felavatása után a Mátyás szoborcsoportról és a Szent Mihály templomról, a Központi és New York szállodákról, a Státus-palotákról, a Sétatér épületeiről, az Astoria irányából a Híd utcáról, vagy az Erzsébet-hídról és -sétányról készült képek. Előszeretettel választották képeslapok témájául a vasútállomás, vagy az olyan hivatalok impozáns épületeit, mint a vármegyeháza, a Kereskedelmi- és Iparkamara, vagy az igazságügyi-palota. Szívesen illusztrálták a kultúrával és tudományokkal szembeni elköteleződöttséget a színház, az egyetem vagy az egykori Ipariskola épületeivel, illetve Mátyás király szülőházával.

Kolozsvári képeslapok

A gyakori képeslap témák általában a századforduló környékén bekövetkezett rohamos, a városi élet minden területén jelentkező fejlődést szemléltették. De adtak ki képeslapokat kuriózumokról vagy fontosnak vélt személyiségekről is. Például lapot szenteltek Balogh Jancsi cigányprímásnak és zenekarának, a kolozsvári Eszperantó Klub tagjainak, a Kolozsvári Atlétikai Egyesület kerékpárosainak vagy a Triska zongoraraktárnak. Közvetlenül az első világháború után láttak napvilágot olyan irredenta képeslapok is, melyek a magyar veszteséget dolgozták fel.

A 19. században a képeslapokat a szállodatulajdonos Gaetano Biasini posta-cége szállította Szolnokon át Budára és Pestre, illetve Szebenen és Brassón keresztül Bukarestbe. Gyorskocsi-szolgálata annak ellenére, hogy utasai nehezményezték, hogy a Királyhágón le kell szállniuk és gyalogosan kell megmászniuk a hegyet, sikeresen működött. Öt ló vontatta delizsánszain tizenkét utas kapott helyet, a járatok pontosan közlekedtek. 1850-ben szállodájának négy szobáját a posta szolgálatába állította: a postazsákok tartalmát ott szortírozták és rovatolták a gondnok jelenlétében. A Biasini posta-cég végét a vasút kolozsvári megjelenése jelentette: a megnövekedett postaforgalmat ugyanis gyorsabban és pontosabban lehetett lebonyolítani vasúton. Ugyanakkor a szállodában működő postafiók sem bizonyult már elégségesnek, ezért az intézményt átköltöztették előbb a Bocskai-házba, majd a 19. század legvégén a kolozsvári főposta ma is rendeltetésszerűen működő épületébe.