Skip to main content

A legkorábbi magyar gasztronómiai feljegyzéseket a 14. századból ismerjük. Ilyen korai időszakból maradt fenn például az úgynevezett magyar torta receptje, amelyek egy hústöltelékes étek volt. Az első igazi szakácskönyv két évszázaddal később, az 1500-as években jelent meg, Szakács Tudományok címen. A válogatást az erdélyi fejedelem udvari főszakácsmestere állította össze, de az étkezési szokások mellett bepillantást enged ez a munka a főúri udvar konyhájának mindennapjaiba, megismerhetjük a régi edényeket is, de szakácsok közötti rivalitás, viták leírását is tartalmazza. Mindezek mellett a könyv második része Wecker János Jakab orvos diétás receptjeit rögzíti, mindegyik étek mellett megjegyezve, milyen betegségben szenvedőknek ajánlják.

A legelső nyomtatott szakácskönyv viszont már Kolozsvárhoz kötődik, hiszen Misztótfalusi Kis Miklós adta ki, 1698-ban egy néhány évvel korábban, egy csíksomlyói ferences szerzetes által írt kézirat alapján. Természetesen az Európa-szerte ismert, művelt nyomdász lektorálta, szerkesztette és ki is bővítette az eredetit. Az első kiadásból csupán két csonka példány maradt fenn, a másodikból viszont a teljes mű megtalálható Szegeden. A könyv nagyon népszerű lett, a 18. században 12 újabb kiadást élt meg, így minden bizonnyal komoly hatással volt a magyar konyhára.

Misztótfalusi Kis Miklós szakácskönyve. A Szegedi Tudományegyetem Klebersberg Kuno Könyvtárának oldalán meg lehet nézni a digitalizált könyvet, illetve a róla írt tanulmányt is el lehet olvasni.

Az olvasónak szánt előszóban világossá válik, hogy ezt a könyvet a “becsületes közrendnek” szánják:

Ez az én könyvecském nem siet az udvarokban való nagy konyhákhoz, ahol a szakácsok csak magoktól is jóízű étkeket tudnak főzni; hanem csak leginkább a becsületes közrendeknek, akik gyakorta szakács nélkül szűkölködnek, akar szolgálni; csak azokat tanítja, miképpen kellessék két vagy három tál étket készíteni (noha egyéb renden lévő embereknek szolgálatjára is kész). De mivelhogy a nagy konyhákon mindennek rendi vagyon, kit mivel főzzenek, kihez micsoda lév illik, ez a könyvecske nem vigyáz arra, hanem aki mire érkezik, együgyűképpen rendet ád az elkészítésben (holott némelyek a vagyonból is nem tudnak élni az alkalmatossággal). Azért jámbor Olvasó, ha kedved szerint vagyon ez a könyvecske, vegyed jó néven, és légy jó egészségben!

A szakácskönyv négy fő részre és két „toldalékra” van osztva. Az első rész húsevő napokra való főtt étkeket sorol fel, a második sülteket, a harmadik vajas étkeket, a negyedik böjti eledeleket, majd „más egynéhány étkek készítésének módjai” következnek, illetve egy „toldalék, melyben leíratnak egynéhányféle nevezetesebb liktáriomok, azaz befőttek készítésének egy derék udvarból költ módjai.”

Szokatlan lehet számunkra, hogy mértékegységeket nem tartalmaz a könyv, így azért szükség lehetett háttértudásra, hogy valaki el tudja készíteni az ételeket. Talán Misztótfalusi Kis Miklósnak köszönhető, hogy a legelső recept nem más, mint a „káposzta kolozsvári módon”, vagyis a kolozsvári káposzta, amely tehát dokumentáltan több mint 320 éves.

A leírása pedig a következő:

„Végy szép sós káposztát, azt szép vékonyan aprítsd meg, azonban egy fazékba egy kövér tyúkot vagy pediglen egy fél ludat kövér szalonnával forrald fel, párold meg, és a káposztával tedd fel, borsot beléje, azaz egy réteget elrakván borsold meg, más réteget hasonlóképpen, és jól főzd meg; bort is tégy belé amennyi elég, hogy jobb ízű légyen, és mikor feltálalod, borsold meg.”

Italokat sajnos nem ajánl a szerző a fogások mellé, hiszen az már egy másik történet.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .