A kávéházakat bemutató cikkek után térjünk most át egy másik műfajra. Lássuk, hogy milyen helyeken ihattak, dobézolhattak azok, akik két, vagy akár három évszázada laktak városunkban. A magántulajdonban lévő kocsmák és vendégfogadók száma Kolozsváron a 18. században kezdett megnőni. Akkoriban ezekre általánosan jellemző volt, hogy nem fektettek nagy hangsúlyt a kényelemre, higiéniára, sokkal inkább lebujokhoz hasonlítottak és rövid ideig működtek. Elhelyezkedésüket tekintve pedig a város szélén, a falakon kívüli területeken nyitották őket. A 19. századból több adat is fennmaradt ezekről a helyekről, amelyek látogatása néha egészen bátor tettel ért fel.
Kolozsvári fogadóban is lehetett hasonló jelenet. (Vasárnapi Újság, 1862)
A Fellegvár aljában volt a Fehér Bárány fogadó, amelyet egészen félelmetes helynek tartottak. Az egyszintes épületnek kisebb udvara volt, amelyet deszkakerítéssel vettek körül. Ma már nem tudjuk, hogy a szárnyra kapott pletykákból mi volt igaz, azonban a fogadó tulajdonosát igen rossz embernek tartották, főként azután, hogy meggyilkoltak itt egy pénzes levélhordót. A köztudatban hosszú ideig éltek róla legendák. Ezekhez tartozott az is, amely azután kapott szárnyra, hogy sok évvel bezárása után lebontották a fogadó épületét. Amikor nekifogtak az új alap kiásásának, csontvázakra bukkantak. A közbeszédben rögtön elterjedt, hogy azok a vendégfogadós áldozatai lehettek. A valóság azonban nem ennyire drámai, egy ispotály temetője volt itt, még jóval a fogadó előtt. A telekre később felépült az Astoria szálló, amelyben ma a Kereskedelmi és Iparkamara működik.
Az Astoria szálló és környéke az 1920-as évek második felében.
Szintén a külvárosban, a Hídelve környékén működött a Fehér hajó vendégfogadó, erről nem maradtak fenn legendák, egy 1815-ös feljegyzésben csak annyi szerepel róla, hogy említést sem érdemel.
Úgy tűnik, hogy a fehér jelzővel ellátott fogadókból nem volt hiány Kolozsváron. A későbbi Redout, a mai Néprajzi Múzeum épületében működött a 18. század második felétől a Fehér Ló vendégfogadó, amelyet nagy Vendégfogadónak vagy Bálháznak is említettek ebben az időszakban. Feljegyzések szerint az 1800-as évek legelején kibővítették az épületet, és ezután zavartalanul szervezhették meg dísztermében a téli mulatságokat, hangvesenyeket, bálokat.
A Bocskai, mai Avram Iancu téren állt a 18. század második felében a Három Liliom fogadó. A telket a városi főbíró és felesége vásárolták meg, majd rendezett kertet és fogadót alakítottak itt ki. Vállalkozásuk jól fizetett, végrendeletükben pedig úgy döntöttek, hogy mindezt a református gyülekezetre hagyják, azzal a kikötéssel, hogy a vendéglőt minden évben bérbe adják, a bejövetelt pedig a mai Kétágú református templom felépítésére fordítják. Több mint száz évig működő fogadót az 1890-es évek közepén bontották le, hogy felépülhessen helyére a Protestáns teológia.
Aki többre kíváncsi, lapozzon bele Herepei János Kolozsvár történeti helyrajza című könyvébe.
Borítókép: Pollák Zsigmond: Az újoncok
