A Bocskai téren 101 éve díszeleg a mai Román színház és opera, egykor Nemzeti Színház. Az osztrák építészpáros, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervezték, akik Közép-Európa legnagyobb színházépítő specialistái voltak. Mindig volt a tarsolyukban néhány előre kidolgozott terv, így rendkívül gyorsan eleget tudtak tenni a megrendeléseknek. Ma elismeréssel tekintünk életművükre, de 1904-ben a kolozsváriak egyáltalán nem örültek annak, hogy ők fogják megtervezni Kolozsvárra, a magyar színjátszás bölcsőjébe Thália templomát. Más szóval: hogy osztrákok építenek magyar nemzeti színházat.
Ferdinand Fellner és Hermann Helmer, a „színházépítők.”
Bírálták a kolozsváriak az építésziroda módszerét, amelyben szerintük inkább a gyakorlatiasság, mint a művészi indíttatás érvényesül. Az Ellenzék hasábjain ezt olvashatjuk: „Tervet velük csináltatni nem kell, mert az náluk úgy hever raktáron, mint a patikában a deákflastrom, csak kérni kell kis adagot vagy nagy adagot.” Úgy érezték, ezzel a lépéssel az osztrákok kulturális fölényét ismeri el a kormányzat. Emellett sérelmezték, hogy pályázat kihirdetése helyett kész tények elé állították Kolozsvárt és a magyar építészeket, akik így lehetőséget sem kaptak a tervezésre.
A probléma orvoslására felmerültek reális és kevésbé átgondolt megoldások is. Az indulatok hevében találhatták ki azt, amelyikről a Kolozsvári Hírlap így számolt be: „Kolozsvár előkelő, számottevő lelkes magyar érzésű polgárai kimondták a jelszót: Nem kell osztrák építette színház! […] Komolyan foglalkoznak ugyanis azzal a tervvel, hogy ha az osztrák Fellner és Helmer építészek kapják meg a tervezést, úgy kontra színházat építenek Kolozsváron, amelyet magyar építész fog tervezni, magyar építész fog építeni s magyar iparosok fognak berendezni, hogy arra büszke önérzettel tekinthessünk a nemzetiségiek táborában kicsiny számú magyarok.” Természetesen erre a második kontraszínházra a városnak nem voltak meg a szükséges forrásai.
A magyar építőművészek szövetsége kérelmezte a pályázat utólagos kiírását, de ennek megvalósításához szükség volt a város támogatására is. Az Ellenzék című újság részletes cikket közölt az ügyet tárgyaló heves tanácskozásról: „Tegnap a városi közgyűlésen kellett eldőlnie a nagy kérdésnek: a legendás Fellner és Helmer csinálja-e a színházunk tervét, vagy más. — bécsi géniusz száll-e le a Hunyadi térre vagy magyar teremtő ész rak fészket ott a művészetnek? Fontos volt hát ekként az ügy, s így még az utolsó padok is, – amelyek máskor elhagyatva árválkodnak – benépesedtek hallgatókkal. Híre járt ugyanis, hogy a közgyűlésen a labanc városatyák a hazát eladják nagy percentre, – amit egy jó hazafi mégsem engedhet meg. Ekként kaptunk aztán tegnap karzati közönséget, amely bősz örömmel éljenezte a kurucokat, és lehurrogta a mamelukokat, akik szerelmi vallomásokat tettek a császárvárosban lakozó színházépítő ikerpár zsenijének.”
A város előljárói végül nem támogatták a pályázat kiírását. Az indoklás egyszerű volt – eddig is elhúzódott a színház ügye, egy ilyen lépéssel pedig még későbbre tolódna a megépítés. Így hát véglegesen eldőlt, hogy Fellner és Helmer fogják tervezni az épületet. Mindemellett kikötötték, hogy a megvalósításban csakis magyar, lehetőleg kolozsvári iparosok vegyenek részt. A kolozsvári sajtó viszont nem hagyta abba a szúrkálódást, égető kérdés maradt például a tűzveszélyesség vagy az, hogy túl szűkek lesznek a székek.
Akadtak azonban, akik elismerték az építészpáros hozzáértését, ahogy ez a korabeli sajtóból vett részlet is tanúsítja: „Hogy a két bécsi: Fellner és Helmer tökéletesek a színháztervezés mesterségében, elösmeri mindenki. De hozzáteszik: – Ők se ezermesterek. Semmi bűvészet nincs a dologban. Csak építettek vagy száz színházat. Az első bizonyosan rossz volt. Tele volt hibákkal. A másodikon már kevesebb volt a hiba. A harmincadik színház már jó volt, az ötvenedik tökéletes, a nyolcvanadik utolérhetetlen.”
A kolozsvári Nemzeti Színház építészeti megoldásai nem egyediek Fellner és Helmer életművében. A lengyelországi Toruń városában található épület formavilága és építése is közel áll a kolozsvárihoz, hiszen 1904-ben avatták fel.
Az augusztus közepén Kolozsvárra küldött terveket az újság is közölte, természetesen egy részletes véleménnyel együtt, amelynek a lényegét a következő sorok összegzik: „Megvan a homlokzaton minden, ami nem magyar. Csupán a kétfejű sas hiányzik. Ám ennek is mintha a szárnyai látszanának a főhomlokzat felső ívezete alatt. Úgy néz ki a homlokzat, mint egy sörcsarnok.”
Az építészek ezek után módosítottak a terveken, s megrajzolták azt a homlokzatot, amit ma is láthatunk. A kolozsváriak többet nem panaszkodtak sem a kialakításra, sem a székekre. Felmerült egy új, izgatóbb kérdés: ki lesz az új színház igazgatója? De ez már egy másik történet.
