A 2018-as évet kicsit személyesebben, egy kutatási élményem megosztásával szeretném kezdeni. Legyen szó régi újságok olvasásáról vagy levéltári keresgélésről, nem mindig azt találjuk, amit keresünk. Ez pedig nem is feltétlenül baj. Így bukkantam rá 1894-es városi jegyzőkönyveket olvasva a kutyaadóra.

Bizony, Kolozsváron 1894-ben egészen biztosan kutyaadót kellett fizetni, bár Benkő Elek szerint 1844-ben is felmerült az ötlet. Célja főként a gazdátlan négylábúak számának csökkentése, a felelősségteljesebb kutyatartás kieszközlése volt. Nem számított ez az intézkedés kolozsvári különlegességnek. Budapesten például már a ’80-as években bevezették, Bécsben pedig annyira elterjedt, hogy 1890-ben több mint 40.500 volt az adóköteles ebek száma.

Család kutyával (Forrás: Saly Noémi / fortepan.hu)

A kolozsvári szabályrendelet kimondta, hogy a város területén tartózkodó 3 hónapnál idősebb kutyáért kell adót fizetni. Csupán a házőrző kutyák jelentettek kivételt. Házanként 1, csakis kuvasz vagy kuvasz-keverék számított házőrzőnek. Őket nem adóztatták, de csupán a külvárosi területeken voltak tarthatóak, ott is októbertől áprilisig reggel 5 órától este 8-ig, a nyári hónapokban pedig este 1o-ig láncon vagy egy zárt helyre bezárva. A Kolozsváron átutazó idegenek ebei viszont ugyanúgy adókötelesek voltak, mint a kincses város lakosainak négylábúi. Pontosabban azok, akik 4 hétnél kevesebbet tartózkodtak a városban, egy szerényebb összegért megkapták a védőjegyet. A látogatók informálásáért a szállodák tulajdonosai, a vendéglősök és a fogadósok voltak felelősek. Ha ezt elmulasztották, bűntetést kellett fizetniük.

Kutyás képeslap a múlt század elejéről. Ide kattintva meg lehet nézni még néhányat.

A kutyákat félévente vették lajstromba: az év elején január 15-ig, majd június 15-ig. Az adó befizetését követően egy évszámmal ellátott kis pléh védőjegyet adtak, amelyeket mint egy medált, a kutya nyakörvéhez kellett erősíteni. Ezek formája évenként változott. Ha valaki elmulasztotta a befizetést, elkobozták a kutyáját, 3 napig gondozták, s ha ekkor sem történt meg a fizetés, elaltatták.

A kutyaadó összegét faj alapján szabták meg, így a legtöbbet, vagyis 20 forintot a legnagyobb és a legkisebb kutyák, vagyis a dog, szelindek, szent-bernáthegyi és új-funlandi fajtájú négylábúak, illetve az ölebek, selyempincsik és az ezekkel rokon, a korban fényűzési kutyáknak nevezett házi kedvencek után kellett fizetni. Őket követte a sorban 15 forinttal a vizsla, a kopó és az agár, tehát a vadászkutyák, majd a rattler és a borzeb, végül pedig a kuvaszok. Az ölebeket leszámítva a kutyákat csakis pórázon és szájkosárral lehetett sétáltatni. Tilos volt bevinni a négylábúakat templomokba, színházakba, vendéglőkbe, kávéházakba, bál- és táncmulatságokra, valamint gyűléstermekbe. A rendelet azt is kimondta, hogy minden tulajdonos köteles a birtokában levő kutyát kellően élelmezni, a kínzása pedig szigorúan tilos.

A Kolozsvár című napilap beszámolt arról a közgyűlésről, amelyen megszavazták a határozatot. Ennek alapján kis betekintést nyerhetünk abba is, amit a városiak gondoltak az új szabályról:

„A harmadik szabályrendeletet kutyaadó és kutyatartás tárgyában Fekete-Nagy Béla terjesztette elő. A javaslatot a kommunitás csaknem minden módosítás nélkül ugyan, de hosszú vita után fogadta el. Ugyanis a felszólalók részint filo-, részint antikutya szempontból vették szemügyre a kérdést, s míg az előbbiek azt óhajtották volna, hogy a kutyákat jövőre ölben és esernyő alatt vigyék ki ugatni, addig az utóbbiak minden kutyát oda kívántak, ahol a sáfrány terem. Különösen hangoztaták, hogy szájkosár nélkül jövőre ne legyen szabad az utcára kutyát bocsátani. Azonban ez alól a vadászkutyákat a közgyűlés kivette, helyette pedig elrendelte, hogy a szelindekeket, dogokat, new-foundlandiakat szájkosár mellett is csak pórázon vezetve lehet az utcára vinni. A rendkívül magas összegben megállapított adótételeket a kommunitás egyhangúlag elfogadta.”

Kutyás portré. (Forrás: Fodor István / fortepan.hu)

Vajon mit gondoltak az adó bevezetéséről maguk a kutyák? Az országos népszerűségnek örvendő Borsszem Jankó című élclap 1880-ban több kutya nyilatkozatát is publikálta. Zárásként a nemes Ebesfalvi Canisius Kutyaházi Ebsolon Budapest főpolgármesteréhez intézett nyílt leveléből idéznék: „A kutya-adó ügyében vagyunk bátrak egyet suhintani. Tudjuk ugyan, hogy a magyar ember az adófizetést kutyadolognak tartja, de azért tiltakozunk azon fölfogás ellen, mintha ez kutyaadót involválna. (…) Bátorkodunk továbbá azt is kiemelni, hogy minden kötelesség valami megfelelő joggal jár; csak kutyakötelességhez nincs fűzve semmiféle kutyajog. (…) Míg a csillagok is maguk közé vettek, addig a lovagias Magyarország kan és nőstény kutyát csak adótárgy gyanánt tekint. Ez embertelenség következménye idővel csak ebtelenség lehet. Az ebtelenségből pedig mi fog következni? Szalonnátlanság! Mert ha »kutyából nem lesz szalonna«: a kutya hiánya szalonnahiánnyá is válhatik.”

Hogy mi is volt valójában a helyzet a szalonnával, az pedig egy másik történet.

Ez a fénykép Margaret Marshall Saunders Szépséges Joe: egy kutya önéletrajza (Beautiful Joe: the autobiography of a dog) című regényéből származik. Az 1893-ban kiadott könyv nagymértékben hozzájárult az állatkínzás elleni magatartás kialakításában. (Forrás:  British Library)