A márciust sokmindenért lehet szeretni: kibontják szirmaikat az első virágok, kizöldülnek a fák, kéken virít az égbolt a téli szürkeség után és ez a nők történetének hónapja. Különböző intézmények és kutatók számos eszközzel próbálják felhívni a figyelmet a történelem kevésbé látható és kevésbé ismert, de annál fontosabb szereplőire: a nőkre. Ennek jegyében olyan bátor kolozsvári hölgyeket szeretnék bemutatni, akikről méltatlanul keveset szoktunk szólni.
Ma már természetes, hogy amikor szétnézünk egy egyetemi tanteremben, lányokat és fiúkat is láthatunk a padokban. Magyarországon viszont alig több mint 120 éve, pontosan 1895-ben engedélyezték először, hogy hölgyek is végezhessenek felsőfokú tanulmányokat.
A nőmozgalmak az 1840-es években erősödtek fel: ekkor Teleki Blanka, Karacs Teréz és Veres Pálné munkásságának és határozott fellépésének köszönhetően a magyar lányok elkezdhettek középiskolába, szakképző intézményekbe járni. Az erdélyi arisztokrata családból származó Teleki Blanka rendkívül modern gondolatait az 1848-as forradalmi hangulatban így fogalmazta meg: “Erény, lelki erő, szellemi kifejlődés, nélkülözhetése a lélektörpítő fényűzési semmiségeknek, fogékonyság a nagy eszmék felfogására, kitartás ott, ahol nagyszerű dolgok forognak kérdésben – ezt tűzzük ki célul. Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké. A forradalom embereket követel. Neveljétek leányaitokat emberekké, nem pedig efemer, minél hamarabb férjhez adandó lényekké, mintha a nő, hasonlóan a lepkéhez, elérte volna rendeltetése végcélját, mikor a pártát leoldják fejéről.” A szép gondolatok sajnos jóval később értek tettekké. Az első magyar diplomás hölgy, Hugonnai Vilma 1879-ben kapott orvosi diplomát svájcban, s otthon hosszú időbe telt ennek elismertetése.
Ferenc József királyi leirata birtokában Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter 1895. december 19-én fogadta el, hogy az egyetemek orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti tanfolyamaira nők is felvételt nyerjenek. Az első egyetemi diplomát Magyarországon 1900. november 3-án adták át hölgynek, Steinberger Sarolta szülész-nőgyógyász orvosnak.
A kolozsvári egyetemi évkönyvek arról tanúskodnak, hogy az első nő 1897-ben kezdte el felsőfokú tanulmányait a kincses városban. A rendkívül bátor nő neve Weisz Margit volt, aki korábban a Református kollégiumban tanult. Meglepő módon nem orvostanhallgató lett, hanem a Természettudományi karra iratkozott be, matematika szakra. A fennmaradt forrásokból úgy tűnik, hogy nehezen, de végül hagyta magát meggyőzni, hogy részt vegyen a diákok által működtetett szakkörben, de nem sikerült aktívan részt vennie a tudományos egyesület tevékenységében. Weisz Margit példája közel tíz évig nem talált követőkre, míg végül 19o6-ban három lány vette a bátorságot és felvételizett a kolozsvári Ferenc József Egyetemre. Katz Rózsiról kevesebbet tudunk, sajnos ő fiatalon meghalt. Az örmény származású Fugulján Kata az Orvostudományi Karon kezdte el felsőfokú tanulmányait, Paull Aranka pedig a Természettudományi Kar földrajz szakának hallgatója lett.
Hölgyek a mai Központi Egyetemi Könyvtárban. (Fotó: bcucluj.ro)
Paull Aranka visszaemlékezéseiből formálhatunk egy halvány képet arról, milyen lehetett a három lánynak úttörőként az addig csak férfiak számára nyitott egyetemi világ részévé válni. Nagy izgalommal lépték át először a Farkas utcai épület küszöbét, mert eldöntötték, hogy úgy iratkoznak be, mint a fiúk, vagyis egyedül, a szülők jelenléte nélkül. A földrajz szakos fiatal lányt az elismert földrajztudós, Cholnoky Jenő professzor vette szárnyai alá, s ünnepélyesen és tiszteletetparancsolóan az első padhoz vezette, megjegyezve, hogy rajta kívül senki másnak nincs joga ott ülni. Ezt követően mindenkit megkért, hogy mutatkozzanak be a kolléganőnek. A kollégák pedig örömmel tettek eleget a feladatnak, mindegyikük megpróbált udvariasságban túltenni az előzőn, s valami kedves szót mondani. Paull Aranka 1911-ben abszolvált, s nyolc éven keresztül egyetemi asszisztensként dolgozott, majd a Mariánum földrajztanára lett.
Kissé meglepőnek tűnhet ma, hogy Fugulján Katalin arra emlékezett egy interjúban, ahogyan a kolozsváriak olykor rossz szemmel néztek rájuk, ujjal mutogatva, hogy ezek a lányok egyetemisták. Mindenek ellenére nem hagyta magát elbátortalanítani, fontos tagjává vált a szakköröknek, diákegyesületeknek, konferenciákra járt és tanulmányokat publikált. Az egyetem elvégzése után a Fogászati Klinikán kezdett dolgozni, de az akadémiai szférát sem hagyta el: 1920-ig az Orvostudományi és Sebészeti Kar tanársegédje is volt, de a Református Lányfőgimnáziumban, a mai Apáczai Csere János Líceumban is tanított, illetve iskolaorvos is volt.
A női hallgatók száma lassacskán elkezdett nőni, s a két világháború közötti időszakban az Egyetemi Könyvtár már külön helyet is fenntartott az egyetemista lányok számára a fő olvasóterembe. Ahogyan korabeli fotókról látszik, a hátsó, ablak melletti sorokban olvashattak, készülhettek órákra a lányok. De ez már egy másik történet.
A könyvtár olvasótermének hátsó részében tanulhattak a lányok. Az asztalok azóta sem változtak, a szabályok igen. (Fotó: bcucluj.ro.)
