Majdnem egy éve Kolozsvár önkormányzata tett egy határozott lépést a város épített öröksége felé – csak sajnos nem a legjobb irányba. Az történt ugyanis, hogy a veszélyesnek ítélt épületelemeket ledöntötték, felhólyagzott vakolatokat levertek, s valamilyen titokzatos okból kifolyólag ereszeket is kibontottak, mindezzel sokkal több kárt okozva. Aki lemaradt az épületrombolásról vagy fel szeretné frissíteni az emlékeit, elolvashatja például egy hevesebb vagy egy kicsit távolságtartóbb írásom. A Korzo egy nyílt levelet is megfogalmazott, de arra a mai napig nem kaptunk választ.

Lényeg a lényeg, az épületrombolás végül leállt, eldöntötték, hogy fel kell újítani mindent. Ez alapjában véve egy bölcs döntés. Ehhez képest nem indultak meg az állványozások a városban, nem lepték el az építészeket és művészettörténészeket az előtanulmányok elkészítésére vonatkozó megrendelések, nem találkoztunk papírmunkától roskadozó lakóközösségekkel sem (ha volt ilyen, az dicsérendő, nyugodtan jelezze hozzászólásban). Ami látványos volt, s még mindig az: az egykori New York Szálló, Continental Hotel, Conti felöltözött, rudak és lécek, hálók és reklámok rejtik el a tekintetek elől. Reméljük, valami szép és példamutató köntös, restaurálás és hasznosítás fog végbemenni.

Szó volt két támogatási lehetőségről is: az egyik egy vissza nem térítendő anyagi támogatás, amely a felújítást előkészítő munkálatokat segítette volna, a második pedig a felújítás utáni adómentesség. Nem tudom, hogy ezek életbe léptek-e, az önkormányzat honlapján egyelőre nem sikerült rátalálnom ilyen határozatra. Mindenesetre úgy tűnik, már nyáron forró volt a helyzet a műemléképületek és tulajdonosaik körül, akik elvileg augusztus 15-ig kaptak egy felszólítást. Hogyha ennek ellenére sem tettek semmit november 30-ig, annak sok papírost tűztek a kapujára. Persze volt aki már nyáron kifejtette, hogy ez nem jó megoldás, itt el lehet olvasni.

Most felháborodással írok. Ugyanis, több mint ötven épület esetében úgy néz ki, hgy az önkormányzat beváltja a nyári ígéreteit és büntet. Bünteti azt, hogy nem történt semmi mozgás, nem tapasztalnak változást. Ezért 500%-kal nagyobb adót róhat ki a házakra. Az első fotót Dóri készítette szerdán, a másodikat én tegnap, az egykori Híd (ma Ferdinand király) utcában. Felszólítások láthatóak.

Mindegyik arra vonatkozik, hogy akik november 30-ig nem kezdték el az épületek felújítását, belkerültek az 500%-os adót fizetők sorába. A szóban forgó ingatlanok listáját és dokumentációját bárki megtekintheti itt, hiszen mindegyik külön napirendi pontként szerepel a helyi tanács december 20-ai ülésén. Az már a történet pikantériájához tartozik, hogy az egyes épületekhez tartozó adatlapokon, amelyeken pontszámokkal jelzik a különböző károsodásokat, a januárban az önkormányzat által okozott károsodások is szerepelnek. Vegyük példának az Elián-palotát. A dokumentum a komoly károsodást szenvedett elemek közé sorolja az ereszt is, ami teljesen érthető, elég elmenni alatta. A dolog pikantériája viszont az, hogy az ereszt az önkormányzat bontotta ki, januárban, emiatt pedig még áprilisban is potyogott. Ugyanebben az írásban, a 2. oldalon azt olvashatjuk, hogy az épületben található 3 lakásnak a tulajdonosa a Román Állam, akit felmentenek az 500%-os adó alól. Tehát az állam nem végzi el a felújítási kötelezettségét, felelősségre vonja a lakosokat, meg is bünteti őket, ő maga pedig mossa kezeit. Sőt, ezek szerint elvárná, hogy a lakosok újítsák fel az épületet, az ő hozzájárulása nélkül (hiszen a felújítás elmaradása miatt büntet, önmagát pedig felmenti, mintha nem lenne felelőssége), holott részben neki is tulajdona.

(Következik a szöveg legszubjektívebb része.) Én hiszem és vallom, hogy a lakosok és tulajdonosok felelősséggel tartoznak a házak iránt. Azt is hiszem és vallom, hogy nekik kell rendbe tétetni, felújítani. Azt viszont egyáltalán nem hiszem, hogy ez a hatalmas adónövelés segítene a helyzeten. A problémában érintett emberek nagy részének nincs meg az ehhez szükséges anyagi kerete. Az előző évtizedekben eltulajdonított, lelakott épületeket, lakásokat kaptak vissza. Segítséget senki nem nyújtott nekik. Nem volt egy bemutató a lehetőségekről, egy előadás, ahol elmondták volna, hogyan kell egy műemléképülettel bánni, milyen lépéseket kell megtenni a felújításhoz, hol kell keresni a szakembereket, az építőanyagokat. Mondhatják egyesek, hogy de hát ez is a tulajdonosok felelőssége, járjanak utána, derítsék ki és csinálják meg. Rendben, így is felfoghatjuk. Ha viszont a probléma mélységéből indulunk ki, szerintem sokkal fontosabb szerepe lett volna egy ilyen felvilágosításnak, tanácsadásnak, mint első látásra tűnne. Nem egyszerű egy ilyen felújítás. Az utánajárás, a bürokrácia, az engedélyek, a papírok, hogy a pénzről ne is beszéljek. Ha a lakosokat és az épületeket helyezzük előtérbe, amennyiben a sürgető helyzetre szakszerű restaurálásokkal szeretnénk válaszolni, nem kéne ezt megkerülni. Mindenki nézzen magába és gondolkozzon el, hogy végigböngészné-e a polgármesteri hivatal honlapját intézkedések és szponzorizálási lehetőségek után? Változik-e a helyzet akkor, ha előtte kap egy kis segítséget, elmondják, hogy hol kell keresni? Tudom, hogy pénz kell egy ilyen tudatosító kampány lebonyolításához. De mi lenne, ha mondjuk csak éjfélig égne a díszkivilágítás és nem reggel 7.30-ig (tavalyi budapesti élményem: a díszfényeket éjszakára kikapcsolják), a fennmaradó pénzből pedig meg lehetne fizetni szakembereket, akik segítenek az érintetteknek. Legyen szó jogi tanácsadásról, felmérésekről vagy kivitelezésről. Szükség lenne egy stratégiára, egy “használati útmutatóra”, ami lépésről lépésre végigvezeti az épülettulajdonosokat ezen a kusza úton.

Én nagyon szeretem az épületeket. De az épületek önmagukban mégiscsak halottak. Az emberek használják őket, az emberek töltik meg őket élettel, az emberek adnak nekik történeteket, az emberek őrzik és becsülik őket, s az emberek hagyják őket pusztulni vagy éppen pusztítják el őket. Éppen ezért a műemlékvédelemnek a legfontosabb tényezői az emberek. Nem a törvénykezések és határozatok fogják megmenteni épített örökségünk, hanem olyan lakosok, tulajdonosok, polgárok, akik felelősséget éreznek irántuk, s akik képesek cselekedni is. A városnak lényegi feladata kéne legyen az épített örökség megőrzése érdekében pozitívan motiválni, tudással és/vagy anyagi támogatással segíteni a lakókat.