Tenis-grandek Kolozsváron: a teniszezés kezdetei

Kolozsvár legikonikusabb köztéri alkotása Mátyás király lovasszobra, amelyet 116 éve, vagyis 1902. október 12-én lepleztek le. A jeles alkalmat hosszat alkotási folyamat előzte meg. A szobor készítésének pályázatát 1893-ban írták ki, amire összesen hét pályamű érkezett. Bár a döntés egy szakmai zsűri kezében volt, a maketteket közszemlére is bocsátották. A kolozsvári lapok tudósításai szerint a zsűri egyhangúan szavazta meg nyertesnek Fadrusz János alkotását, de ezzel a város közönsége is teljes mértékben egyetértett.

A tenisz elődje a nagyon kedvelt francia labdajáték, a jeu de paume, ami magyar fordításban annyit tesz: játék tenyérrel. A középkori feljegyzésekből úgy tűnik, az észak-francia kolostorok belső udvaraiban alakult ki ez a játék, amit nyőjtott tányérrel játszottak. A 15. századtól kezdték használni az ütőt, a pályarészek elválasztására pedig a csípőmagasságban kifeszített kötelet és hálót. Idővel a pályákat fallal vették körbe, de zárt labdaházakat is építettek, hogy függetlenítsék a játékot az időjárás szeszélyeitől.

Jeu de pomme, Jacob Van Der Heyden metszete 1582/73-ból (commons.wikimedia.org)

Magyarországon is a 15. században találkozunk először ezzel a játékkal. Beatrix királyné unokaöccsét, Ippolito d’Este esztergomi érseket tudósította levélben édesanyja arról, hogy elküldte neki a kért labdákat és a csont labdaütőket. Később Comenius, Lórántffy Zsuzsanna és fia, Rákóczi Zsigmond meghívására Sárospatakon tanító tudós méltatja ezt a “nemes játékgyakorlatot”, s még egy képet is közöl a labdaházról. Ezek alapján valószínű, hogy a Rákóczi-fiúk is játszhatták a jeu de paume-ot.

A játék népszerűsége aztán alább hagyott, s majd csak a viktoriánus kor Angliájában, modernebb formában éledt fel újra. Az 1800-as évek második felében kialakult a szabadtéren, füvön játszható lawn tennis. Két fontos találmánynak köszönhetően alakulhatott ki ez a sport: fontos volt egyrészt a fűnyíró, melyet 1830-tól egyre több helyen használtak, másrészt pedig a felfújható gumilabda, amely füvön is tudott pattani. A mai értelemben vett modern teniszt Harry Gem találta fel, de Walter Clopton Wingfieldnek köszönhetően terjedt el. 1874-ben kereskedelmi forgalomba hozta az 5 guinea-ért megvásárolható szettet, amelyben két hálótartó vas, egy háló, két teniszütő, indiai gumiból készült labda és a játékszabályok voltak. Zsigmondy Pál több évet élt Angliában, így megismerkedhetett az új sporttal is. Neki köszönhetően 1881-ben megnyílt az első füves teniszpálya Budapesten, a városligeti fasorban. Két évvel későbbmegalakult a Budapesti Lawn Tennis Club, majd a bajnokságok rendezése is elkezdődött.

Teniszezőnő 1881-ben (wikipedia.org/wiki/A_tenisz_története)

Kolozsváron Felméri Lajos alapította meg 1889 júliusában a labdázó kört, amelynek hamarosan 50 tagja lett. Kibérelték a Diána-fürdő és a Sétatér melletti Bánffy-kertet, ahova a labdázni vágyók hetente háromszor mehettek játszani. Három szabálya volt a körnek: tilos volt érzékenykedni, véteni az illem ellen és az igazgató ítéletét senki sem vonhatta kétségbe. A népszerű métázás vagy a balmozás mellett gyorsan elterjedt a tenisz is. Sajnos csak keveset teniszezhettek itt a sportág rajongói, mert 1896-ban megvásárolta a kertet a magyar állam, hogy itt épüljön fel az Állami Felsőbb leányiskola.

Teniszezők a 19. században  (Getty Images)

Ezért ebben az évben a Torna- és Vívó-Egylet választmánya két teniszpálya megépítéséről rendelkezett a Tornavívoda udvarán. De “tenis-grand”-et alakítottak ki a sétatéri kerékpárpálya mellett is, a főurak számára a Lövölde udvarán, majd 1911 után a sporttelep udvarán további 6 pályát, amelyek ma is léteznek. Több esetben is úgy tervezték meg az iskolák játszótereit, hogy könnyen lehessen nyáron teniszpályává, télen pedig korcsolyapályává alakítani. Ez a sportág nagyon népszerű volt a hölgyek körében. Az első magyar teniszbajnok Pálffy Paulina volt, aki az 1894-ben Budapesten megrendezett nyílt bajnokságon hét férfi indulót előzött meg. Kolozsváron Somodi Ilona volt a tenisz legjelesebb művelője, de a Somodi család tagjai mind versenyszerűen teniszeztek. Somodi István más sportban volt kiváló: magasugrásban szerzett olimpiai ezüstérmet, de ez már egy másik történet.

Vélemény, hozzászólás?

+ seventy eight = seventy nine

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .