A Tűzoltó-tornya egy hosszú ideje zárva, látogatók nélkül álló, de komoly turisztikai potenciállal rendelkező műemléke Kolozsvárnak. A város második védgyűrűjének építésekor emelték, a középkori réteg egy szinttel magasodik az utca házai fölé. A takács céh használta, s már 1583-tól tűzőrség működött benne. A jól elkülönülő  magasítást a 19. század második felében kapta, Veres Ferenc felvételén még a 16. századi állapotában látható. Az 1930-as évekig tűzmegfigyelő toronyként használták, majd 1998-tól 2001-ig tűzoltómúzeumot rendeztek itt be. Sokszor jártunk el mellette, mert a közelében található a művészettörténeti könyvtárunk, s szomorkodtunk a magányán. Most viszont új jövő elé néz a torony, 25 építész(csapat) küldte be terveit a nemrég meghirdetett, a felújítását célzó pályázatra. A pályázoknak 4-4 pannót kellett készíteniük, amelyeket február 16-ig bárki megnézhet a Szentegyház utcai kiállítótérben.

Főtervező: Vlad Sebastian Rusu

Társtervezők: Anamaria Cornelia Olănescu, Anda Gheorghe, Octav Silviu Olănescu

Szakmunkatársak: Ing. Ovidiu Rusu, Prof. dr. ing. Ludovic Kopenetz

Zsűri indoklása: ”Proiectul câștigător (nr. 70) realizează un echilibru extrem de rafinat al răspunsurilor la multiplele cerințe ale temei. Funcția simbolică prin metamorfoza siluetei turnului este subtilă și contemporană, adăugând o ”vârstă” a prezentului concomitent cu o invitație pentru viitor prin oferta pe care o face platforma superioară de a găzdui instalații artistice temporare și evenimente diverse. Turnul intră astfel în dialog permanent cu orașul, devenind un turn al artelor, deschis atât la propriu cât și la figurat. El se transformă într-o scenă sau un soclu pentru performanțe artistice. Placa superioară oglindește lumea de dedesubt, stabilind o conexiune vizuală permanentă cu aceasta.”

A látványtervek legszembetűnőbb eleme a torony legújabb szintje. Az épület legfeleső részére egy fehérre festett fémszerkezetű vázat képzeltek el a tervezők, amely tiszteletben tartva az előző két részt, nagyjából a 19. századi építmény magasságának felel meg, területében pedig megegyezik a alatta levő szinttel. Ez a fehér vázú, üres „doboz” mintha nagyon könnyedén ráfolyna a toronyra, szinte súlytalanul lebegne rajta. Akár jól is működhetne, de kicsit olyan érzést kelt, mintha anyagtalan lenne vagy mintha papírból készült volna, és elfújhatja a szél. Ilyen a 21. század az előző korokhoz képest: súlytalan? Ennek a legfelső szintnek hangsúlyos eleme a „tükrös” (valójában inox) mennyezet, amely alatt, középen a középkori városfalakkal körbevett Kolozsvár makettje fogadja a kilátóra megérkezett embereket. A múlt így a jelennel összeolvad, ehhez még hozzáadódik, hogy a magaslaton körbevesz a város látványa, a történeti épületek, a szocializmus ideje alatt épült tömbházak és messze a távolban a dombok. Valahogy így lesz belőle az, amit a koncepció leírásában a városi, a városlakói létről való elmélkedés színtereként fogalmaztak meg. A régi és új közös helyen, védelmi funkció helyett kilátó, ahol a látogatók elmélkedhetnek, csodálhatják a várost. És természetesen szelfizhetnek. Fontos eleme ez a jelen kultúrájának, turizmusának: meg kell teremteni ezeket a helyeket. Valljuk be, általában szeretjük azokat a portrékat, ahol egy város szép panorámája terül el mögöttünk. Még egyesületünk Facebook borítóképe is készülhetne ott. Ha pedig az ember még kreatívabb, akkor a tükörtetőben is szelfizhet, így látszani fog a középkori város, a mai város és ő  maga is. Őszintén szólva, kissé szkeptikusak vagyunk ezzel a megoldással szemben. Vajon az utcán sétálók mit fognak érzékelni ebből a sokszorosan tükröződő várostörténetből?  Ez a tükrös megoldás – félve mondjuk ki – klisé, amit múzeumokban használnak, hogy megnézhesse a látogató a tárgy fal felőli vagy alsó oldalát, ami amúgy nem látszik vagy hatalmas reneszánsz palazzók mennyezeti díszeinek a kényelmesebb szemléléséhez.

A díjazott tervek mindegyike az üvegpiramos eltávolítása mellett dönt, hiszen ez nem csak gátolja a további rétegek megépítését, hanem statikailag sem állja meg a helyét. A díjazott terv előírja a torony belsejében levő betonköpeny eltávolítását is. Ezt követik a megerősítési munkálatok, majd a belső tér létrehozása. Az elképzelt végeredmény nagyon hasonlít a Szabók-tornyában létrehozott belsőre. Egy fémvázas szerkezettel osztják fel a tornyot, a szintekre pedig kiállítótereket képzelnek el, diorámákkal. Erről a 19. századi Daguerre találmány juthat eszünkbe: a fényképek és mozgóképek előtti illúzionisztikus, festett képeken és trükkös megvilágításon alapuló szórakoztatási eszköz. De itt természetesen nem ilyen látványosságot akarnak, csak makettekre gondolnak, illetve a kiterjesztett valóság (Augmented Reality) technológiáját is alkalmaznák. Utóbbit nem részletezik, pedig kíváncsiak lettünk volna, pontosan hogyan képzelik el.   Az alsó szinteken állandó kiállítást terveznek, a felső részen ideiglenes tárlatokra biztosítanának helyet. A tervben hangsúlyozott mozgásirány az ereszkedő, vagyis amennyiben egy narratív kiállítás valósulna meg, az fentről lefele haladva lenne értelmezhető. Ezt segíti a lift, ami a könnyed és gyors feljutást teszi lehetővé, s a nyugodt és kényelmes lefele lépcsőzést előzi meg. 

A torony környezetének rendezése is fontos eleme a tervnek: a hosszú távú cél az lenne, hogy a környező utcákat sétálóövezetekké alakítanák, a Széchenyi tér alatt parkolóval (ami a városházának egy korábbi projektterve). Az épületet körülvevő kis udvart szintén megnyitnák, hogy a Tímár (A. Şaguna) és a Szappany (Tipografiei) utcából is megközelíthető legyen. Az így két oldalról nyitott belső udvar rendkívül intim és minden bizonnyal nagyon hangulatos lenne. A látványterven azt is magyarázzák, hogy miként lehetne zöldövezetekhez is jutni. Egyrészt javasolják a ma nem megfelelően használt köztereknek a revitalizációját. Felmerül a Bel-Magyar utca (21. Decembrie) végén található kis tér, a Traian-híd két  oldaán levő kis területek fásítása, illetve a Szécheni-tér (Mihai Viteazul) átalakítása is.  A másik javaslat a környező épületek kertjeire és udvaraira vonatkozik (nem egyedülálló ez az elképzelés a díjazott tervek között), s ezek részben publikussá tételét tűzi ki célul. Bár első olvasásra ez igen meghökkentő (mi is a Lehetetlen megoldások leglehetetlenebbikeként riadtunk meg tőle), mégis van benne fantázia. A terv úgy képzeli, hogy új funkciókat nyernének ezek az udvarok, ahol falatozni és vásárolni lehetne, vagyis kis vendéglátóipari egységek, butikok, kirakódóvásárok létesítését szorgalmazzák. A magánvállalkozásokat célzó vízió nem rossz, de a folyamat legfontosabb elemét felejti ki: a lakókat. Mennyire szeretnék ők, hogy a békés kertjük turistáktól legyen zajos?

Kíváncsian várjuk, hogy mindebből mi lesz kivitelezve, hiszen a megvalósításig nagyon sok minden változhat. A terveket összességében nem érezzüm eléggé újítónak, bátornak és frissnek. Kimondjuk: ez a legkonzervatívabb a díjazottak közül. Megértjük a zsűri döntését, mert valóban ez a legbiztonságosabb választás. Van benne várostörténeti kiállítás, makett, szelfihely, sétálóutca, fák és padok, hangulatos belső udvarok. Megelőlegezve a másik három díjazott terv rövid bemutatását elmondjuk, hogy személyes kedvencünk a harmadik díjas, mert az első helyezettel szemben diszkréten, finoman bánik a toronnyal, mint történeti látvánnyal, csak egy üvegkorlátot helyez a tetejére. Ehhez képest a belseje meghökkentő a lépcsők struktúrával, ráadásul felvállalja azt a korszakot is, amit a többi terv nagyon konkrétan elutasít: belekomponálja az 1970-1980-as évek betonköpenyét is. Bátor megoldás. Ti mit gondoltok?

Viki és Dóri