Ünnepségek, esküvők, ballagások, koncertek gyakori eleme a tűzijáték. Először Kínában jelent meg, ahol ugyanúgy különböző ünnepek, egyházi szertartások alkalmával használták. Úgy tartották, hogy elűzi a gonosz szellemeket, és boldogságot hoz. Európában a 14. században már készítettek tűzijátékot, de csak később, az 1600-as évektől lett elterjedt, ebből az időszakból már mintakönyvek is fennmaradtak. Az első magyarországi tűzijáték pedig nem máshoz, mint Mátyás királyhoz és Beatrix királynéhoz kapcsolódik, hiszen esküvői mulatságuknak ez is része volt.
Az első Kolozsváron megszervezett tűzijátékról nincsenek adataink, azonban a 19. század közepétől már gyakori eleme volt ez a különböző tavaszi, nyári eseményeknek. Mindezt egy ügyes tűzmesternek, Ulrich Józsefnek köszönhetjük, aki nemcsak pirotechnikus volt, hanem cukrász is. 1848 előtt két cukrászdája volt Kolozsvárnak, az egyik pedig éppen az Ulriché, amelyet felesége után Claudia-cukrászdának hívtak és a főtéri Wesselényi-házban várta az édességre vágyókat. Állítólag nemcsak a finom sütemények miatt látogatták szívesen a katonatisztek a boltot, hanem azért is, hogy gyönyörködjenek Claudia szépéségében. Később elköltözött a boltja a Belmonostor, azaz a mai Memorandumului utcába – Békésy Károly egyik visszaemlékezésében azt írta, hogy a cukrászdának „a cégtáblája (…) térdig feltüzdelt ruházatban a bőség bájos angyalát ábrázolta, bőségszarujából nagymennyiségű cukrász-süteményt szórva.”
A korabeli lapokban az 1860-as évektől kezdődően tűnik fel gyakrabban Ulrich József neve, a cikkek hol finom édességeiről, hol különleges tűzijátékos mutatványairól számoltak be. A Magyar Polgár napilapban megjelent reklám szerint a cukrászda 1868-as karácsonyi kínálata nem volt híján a különlegességeknek. A spanyol szél-befőtt receptjét nem sikerült előkutatni, azonban valószínűleg a spanyol széltortát illették ezzel a névvel. Az édesség nem a spanyol konyha specialitása, hanem a Habsburg monarchiához kötődik és a barokk időszakból származik. A 19. században kiadott szakácskönyvekben már szerepelt a receptje: 12 tojásfehérjével és sok cukorral készülő tortalapok habcsókra hasonlítanak, a tölteléke pedig lehetett narancsos vagy citromos fagylalt, de akár gesztenyepüré is.
A nyári hónapokban cukrászunk valószínűleg kevesebbet ügyködött a konyhában, hiszen az édességek készítése csak az egyik foglalkozása volt. Ekkor gyakori fellépője és szervezője volt a népmulatságoknak, amelyek egyaránt szóltak a felnőtteknek és a gyerekeknek: a kisebbek majálisfára mászhattak fel megszerezni a feltűzött díjakat, a felnőttek birkózást vagy lóversenyt nézhettek. Sötétedéskor pedig kezdetét vette a tűzijáték. A bemutatók helyszíne a Sétatér volt, általában a tavon lévő kis szigetről lőtték fel a rakétákat, és legtöbbször az egész napos események vég- és fénypontjának számítottak. A leírások alapján gyakran csodálhatott meg a közönség virágforma tűzijátékokat: például a fuchszia nevet viselő a levegőben kinyílt, és bokrétához hasonlított.
Ulrich idejében még nem volt felépülve a korcsolyapavilon, de a tó közepén már akkor is ott volt a kis sziget. (Képeslap: Pethő Csongor gyűjteménye)
A leírások alapján arra következtethetünk, hogy a mai tűzijátékoknál ezek jóval komplexebb látványosságok voltak. A Jótékony nőegylet 1869-ben szervezett tűzijátékos eseményén a következőket csodálhatták meg: elsőként egy pálmafát nézhettek meg, amely tűzsugarakból állt és ágyúdörgéssel jelezték kialvását. A második jelenet a Hókusz pókusz vagy kínai tűzerdő a tó tükrén nevet viselte. A harmadik egy szivárvány volt, amely brilliánt és sugártűzből vegyítve hatalmas nappá változott. Minden bizonnyal a negyedik rész lehetett a legkülönlegesebb: Ulrich József egy varázskalappal jelent meg, amelyből több száz tűzvirág csokrot szórt ki, majd a tó mélyéről is elővarázsolt az előzőhöz hasonló, hatalmas csokrot. Ezek után egyszerűbb jelenet következett, egy változó színű vonalakból összeálló tűzijáték. A hatodik jelenetet a mitológia inspirálta és Neptun diadalát mutatta be Plútó és Vulkán felett – tűzmozaikkal és vulkánkitöréssel. A záró mutatványban egy építészeti rajzot csodálhattak meg, amelyben feltűnt két váza is, tele virágokkal. A közönség – az újságok beszámolója szerint – több ízben, viharosan éljenezte a tűzművészt.
A mutaványok azonban nem voltak mindig sikeresek: előfordult, hogy a rakéták szállítás során megnedvesedtek és nem lehetett meggyújtani őket. Ulrich többször járt Budapesten is tűzijátékaival, azonban ott is történtek balesetek, egyszer a közönség felmászott a színpadára. Kolozsvári tűzművészi tevékenysége is hasonlóan szomorú véget ért: a Sétatér végében berendezett színpada és raktára egy vasárnap felrobbant. Rövid idővel ezután halt meg, 1871-ben. Felesége a következőképp búcsúztatta egy nekrológban: „Volt és nincsen, mint azon fényes tűzcsillagok százezrei, melyeket a boldogult annyi előszeretettel készített!”
Borítókép: Tűzijáték 1595-ben. (Wikipedia)
